A Guardian tudósít arról az örvendetes, ám egyelőre titkos projektről, amely Mr. Fry új, a BBC-nek készítendő sorozatát jelenti, és amelynek címe Planet Word lesz a tervek szerint. Mindez akkor derült ki, amikor a Radio Times számára a 14 éves Eden Parris-nak adott interjút, akinek azt is elmondta, hogy a sorozat a nyelvről fog szólni, és többek között Kínába is ellátogat majd, hogy találkozzon a Pinjin (a kínai fonetikus írásmódja) feltalálójával, aki épp most töltötte be 105. születésnapját. Fry természetesen a téma lehetőség szerint minden aspektusát igyekszik majd áttekinteni: a nyelv eredetétől kezdve a különböző variációkon át addig, hogy vajon tényleg eltűnnek-e nyelvek, vagy hogy jobban beszéljük-e az adott nyelvet, mint őseink – egyszóval minden benne lesz, amit a nyelvről tudni lehet, vagy legalábbis, amit Mr. Fry szerint érdemes (vagy pusztán érdekes). Addig is, amíg többet nem árulnak el a készülő sorozatról, álljon itt az örökbecsű darab a nyelvről:
