Társadalmi aktivitás

Stephen Fry kivételesen szerteágazó módon igyekszik belefolyni a közösséget érintő témakörök taglalásába, sőt sok esetben nem csupán megnyilvánul az adott probléma feszegetésében, hanem tevékeny részeseként küzd bizonyos célokért. Mivel minden esetben kínosan ügyel arra, hogy hiteles maradjon, leginkább személyes indíttatás vagy érintettség alapján választja ki megszólalásainak apropóját. Így esett, hogy nem pusztán nyíltan beszélt a depresszió kérdéséről, de televíziós formában is feldolgozta a témát, és mind a mai napig aktívan tevékenykedik a depresszióval küzdő emberek életét jobbá tenni – és nem csupán műveivel vagy humoros megnyilvánulásaival. Nem teher számára szenvedő társait személyesen megszólítani, és ha tud, akkor segíteni nekik: legutóbb például egy Crystal Nunn nevű hölgy elkeseredett levelére válaszolt meglepő részletességgel, ami persze később sajtóvisszhangot is kapott.

Szívügye a kihalófélben lévő illetve ritka állatfajok bemutatása is, aminek szintén sikerült televíziós lenyomatot készíteni az utókornak – érdekes módon, míg sok esetben a klasszikus értelemben vett közszolgálat (Mr. Fry örök vesszőparipája), annak is az ismeretterjesztő ága maga is kihalófélben van, az általa megvalósított könnyed, személyes megközelítés hihetetlen népszerűségnek örvend. Nem meglepő tehát, hogy a brit közszolgálati médiumok – legyen szó televízióról vagy rádióról, online vagy offline publikációkról – örömmel biztosítanak lehetőséget Mr. Fry-nak, hogy kibontakozzon. Olyannyira, hogy még a közszolgálatiság kérdését taglaló párbeszédre is meghívták, ossza meg a szakemberekkel véleményét, és jövőképét, elképzeléseit.

Legendás kütyü-addikciója révén szólalt fel többször is szabad szoftver fontossága mellett, és annak ellenére is elő-előhozakodik a témával, hogy ő maga köztudottan az alma logóval ellátott termékeket favorizálja elsősorban. A GNU 25. születésnapjára külön videóüzenettel készült, és szívesen magyarázta el a nagy közönségnek, mi is az az internet és a web 2.0.

Nem rejti véka alá nemtetszését sem persze, így nem véletlen, hogy tavaly a brit törvényhozás internetszabályozási tervezete elleni petíció élére állt, és többször is felszólította rajondóit, Twitter-követőit, hogy csatlakozzanak az orwelli atmoszférát sugalló, igazságtalan tervezet elleni demokratikus megmozduláshoz. Hogy mindezek mellett hogy van ideje minden másra – vagyis minden olyanra, ami Fry-t Fry-já teszi, azt csendes homály fedi.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.